• Kassai-féle lovasíjászat

Kassai Lajos a nyolcvanas évek közepétől íjkészítőként tevékenykedett, és Kassai Lajoseredményes versenyző volt a terepíjász szakágban. Majd modern anyagok és technológiák felhasználásával rekonstruálta a honfoglalás kori magyar íjat, és a világon elsőként elkezdte sorozatgyártását.

Alapmottója: „nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.”

A nyolcvanas évek végén kidolgozta a lovasíjászat versenyszabály-rendszerét, és elkezdte az új sportágat terjeszteni először Magyarországon, majd Európában, az USA-ban és Kanadában.

Minden eddigi versenyt megnyert, és öt Guinness világrekordot sikerült felállítania.

Ő az egyetlen ember a világon, aki képes volt váltott lovakon megállás nélkül 24 órán keresztül lovasíjászkodni, illetve vágtató ló hátáról 14 db 30 cm átmérőjű feldobott korongot 19,85 másodperc alatt lelőni.

2011. január 8-án a Testnevelési Egyetem elfogadta az általa kidolgozott gyakorlati oktatást és elindította lovasíjász képzést, a világon elsőként Magyarországon lehet lovasíjász tanári diplomát szerezni.

A Kassai-féle lovasíjász módszer 2012-ben bekerült a Szellemi Kulturális Örökség Jó Megőrzési Gyakorlatok Nemzeti Nyilvántartásába. 2013-ban pedig Hungarikummá lett nyilvánítva.

Lovasíjászat című könyve ötödik kiadását éri meg Magyarországon, a róla bemutatott dokumentumfilmre pedig százezernél is többen váltottak jegyet a hazai mozikban.

Kassai-féle lovasíjászat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás